Személyes

Sunnygirlnél olvastam a legutóbbi bejegyzését. És gondoltam leírom amit gondolok, de túl hosszú lett volna, így nem odarondítok, hanem bejegyzést készítek róla.
Annyit tudnék neki tanácsolni, hogy mindenképp írja ki magából, ha valami bántja. A legjobb az lenne, ha azzal az illetővel tudnánk megbeszélni, akivel a probléma volt.
Ne felejtsünk el, 1 életünk van, mindenkinek saját magának kell élni, úgy, ahogy azt Ő szeretné. Velem is ez volt a baj. És pontosan 2 hete a szülinapomon az orvosi ügyeleten kötöttem ki. Ne csináld!
Csak amit Te szeretnél. Nekem is ez az orvosi ügyeletes kirándulás döbbentett rá végérvényesen, hogy csak magamnak ártok. Mert eddig mindig aszerint cselekedtem, amit mások elvártak tőlem. Mindig azt tettem, amit mások akartak, hogy tegyek, azt mondtam, amit más hallani akart. De ez nem célravezető. (Egy helyet kivéve, de sajnos a rossz gazdasági helyzetnek köszönhető. Ez nem más, mint a munkahely. Bár ez megint egy más téma. Van olyan munkahely, ahol sokszor kell nagyot nyelni, amíg nincs lehetőség váltani. De törekedni kell a váltásra!)
Álljunk a sarkunkra (ha még nem tettük meg)!
Nyáron kezdődött az én kálváriám. Sokat fájt a fejem, szédültem és a gyomrommal sem volt minden rendben. Mivel az egészségügy nem működik a legjobban, minden helyre 1-2 hónap volt a bejutási idő. Sőt arra a sz@r MR vizsgálatra 4 hónapot vártam! Negatív lett eddig minden eredmény. És nem szűntek a fejfájások, szédülések. Már egy ideje kerestem új munkahelyet, nemcsak azért, mert nem volt a legjobb a kollegális légkör, hanem, mert tudtam, hogy fix időre szólt a szerződésem. És már régóta ki akartam menni külföldre. Most úgy tűnik sikerült. Eleinte szüleim biztattak, de kb. 3 hete, amikor elmondtam, hogy sikerült, van munkám, akkor ellenezték. Erre pár napra volt a szülinapom, amikoris rosszul lettem. Úgy éreztem, hogy lezuhan a fejem, és összeesek. Állítólag falfehér voltam. Kivittek a levegőre, kicsit jobb lett. Akkor persze ott tobzódtak anyuék (persze, tudom, hogy minden szülő szereti a gyerekét, ez nem kérdés, de van, hogy már túl sok). Szóval ott voltak anyuék, én meg csak arra vágytam, hogy hagyjanak békén. Szűnjön meg a duruzsolás a fülemben, hagyjanak egyedül. Mert voltam korábban is rosszul, de nem ennyire rosszul. Akkor mindig sikerült lenyugtatnom magam. De a szülinapomon nem. El is mentünk az ügyeletre. A vérnyomásom az egekben volt, nem emlékszem pontos adatra. Kaptam egy szopogatós gyógyszert, háromnegyed órát voltam bent az orvosnál. Ő kapásból mondta, hogy a stressztől van, és kérdezgetett, hogy ért-e valami stressz mostanában. Hát persze. Az ember azon dolgozik, hogy jobb legyen a helyzete, és pont a szülei állítják fel a gátat. Először az volt a baj, hogy az ember lányát kényszeríthetik bizonyos ősinek mondott mesterség űzésére. Aztán, amikor megtudták, hogy mennyi lesz a "fizetés", onnantól már csak az volt a baj. Apám kétszer utalt már rá, hogy maradjak itthon. Legutóbb konkrétan megkérdezte, hogy nem gondoltam-e meg magam. Tántoríthatatlan vagyok. Félek is, de én csak attól tartok, hogy nem leszek szimpatikus. )Au-pair melóra megyek.) Apám most már azt nyomja, hogy bejön, és elkezdi bámulni a csomagjaimat.

Lényeg a lényeg: nem tehetjük meg önmagunkkal, hogy azért nem csinálunk/mondunk valamit, mert:

• más nem akarja
• nem akarunk megbántani vele valakit
• félünk mások reakciójától

Sajnos én is későn jöttem rá. De aki olvassa és az én régi cipőmben van, akkor annyit mondanék: ne csináld!

De be kell valljam, hogy kinyilvánítottam a véleményem egy ismerőssel kapcsán, és besértődött, törölt facebookról is. Na ilyen ismerősök nem kellenek, és őszintén szólva nem is bánom, hogy törölt. Idióta, ő is hasonló helyzetben van, mint én voltam (vagyis még vagyok, mert még itthon vagyok). De az az érdekes, hogy ő önmaga gátja. Amíg nem jön rá, esélytelen javítania. Mindig mást hibáztat, ha valami nem sikerül neki.
BA-ROM-SÁG!

Holnap indulok, már nagyon várom. Tegnap sem tudtam már aludni. Nagyon várom. Anyukával van közös bennünk, remélem megértjük egymást és kijövök a gyerekekkel is.

Jó szelet és eseménymentes szolgálatot!